A pasztunok földje

2021. július 26. 20:15

Afganisztán, vagyis a pasztunok földje különleges és bonyolult világ. Mint ahogy arról 1857-ben egy német újságíró, bizonyos Friedrich Engels »Afghanistan« című cikkében, az 1838-42 közötti angol beavatkozás reménytelenségét leírva plasztikusan írt. Azóta semmi sem változott.

2021. július 26. 20:15
null
Szekeres Imre
Népszava

„A hírek szerint viszont most, hogy Afganisztánból kivonultak a nemzetközi alakulatok, a magyar kormány jelentkezett arra, hogy Törökországgal és Pakisztánnal (!) együtt biztosítani fogja a kabuli repülőtér működését. Moldova György paraszt bácsijának szavaival élve: ezt azért nem gondoltam volna. Sok mindent el tudtam képzelni a mai rezsimről, hogy »hallgatóznak«, de azt nem, hogy magyar katonákat ilyen kockázatnak tegyenek ki.

A rezsimről, mert ez most már nem csak a miniszterelnökről szól, hanem mindazokról – diplomatákról, katonákról és kormánytisztviselőkről –, akik bármilyen formában részesei ennek a képtelen ötletnek. Elképzelhető, hogy a Magyar Honvédség mindhárom vezetőjét azért távolították el példátlan módon egyszerre, mert jelezték az ötlet képtelenségét. Nem azért, mert nem kellene segíteni az afgán nőknek, gyermekeknek, hogy szabadon és félelem nélkül éljék életüket, s nem azért, mert nem lenne fontos megakadályozni, hogy újra a terrorizmus és a kábítószertermelés földje legyen Afganisztán.

Az első pillanattól kezdve, amikor kiszálltunk Pol-i-Khumri vagy a falvak poros utcáin a páncélozott Toyotából, golyóálló mellényben, fegyveres katonákkal és páncélozott harcjárművekkel körülvéve, éreztem a helyzet keserűségét. Mi így felszerelkezve, ők színes ruháikban, sokan mezítláb, örülve, hogy a magyar katonák kutat fúrtak, hidat építettek, iskolát újítottak fel, és egy kis békességet hoztak. A felnőttek szemében azonban ott volt a kétely: mi lesz, ha elmennek ezek az idegenek? S nekik volt igazuk! Az USA most megegyezett a tálibokkal a külföldi csapatok távozásáról Afganisztánból, ami semmit nem old meg, mert nincs semmilyen megegyezés, hogy az afgán kormány és a tálibok viszonya hogyan alakul majd. A legvalószínűbb, hogy a harcok felerősödnek, polgárháború és etnikai konfliktusok sora tör ki a népcsoportok között.

Kérdések sora merül fel. Milyen erőkkel tudjuk biztosítani a repülőtér biztonságát: század, zászlóalj? Hogyan biztosítjuk az ellátásukat? Mi lesz, ha a tálibok bekerítik Kabult? Milyen együttműködés lenne a pakisztáni erőkkel, akikkel soha nem vettünk részt közös műveletben, és akiknek a szerepe ellentmondásos a tálibok támogatása miatt? Az a legjobb, ha elfejtik az ötletüket.”

Fotó: SAJJAD HUSSAIN / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zuriktodor
2021. augusztus 02. 01:41
miniszterorú
Tehetős Totó
2021. július 27. 17:27
Mondja ezt egy hadügyér aki arró lett híres, hogy mattrészegen, dülöngélve beszélt a repülősök napján ... Hallod -e Szekeres! Ahol nincs ott ne keress, s ne nyekeregj!
u.cserkész
2021. július 27. 12:31
" magyar katonákat ilyen kockázatnak tegyenek ki. " Rohadék, a te bandád parancsára vonultam be Csehszlovákiába, 68-ban. Akkor valahogy nem érdekelt benneteket a magyar katonákat fenyegető kockázat, csak a hatalmatok védelme. Egyébként iszol te eleget, hogy ilyen hülyeségeken meditálsz?
night watch
2021. július 27. 09:24
Pakisztán és Törökország mondjuk nem egy rossz kombináció az afganisztáni jelenlétre. Érdekes lenne tudni, hogy került ebbe bele Magyarország. Magas rizikójú vállalkozás, annyi igaz, bármikor robbanthatnak a tálibok - vagy valamelyik titkosszolgálat. Az ellenzéknek mindenestre jól jönne egy ilyen robbantás választási évben. Munícióul szolgálhatna nekik az erős képekkel kampányoláshoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!