Mindig beismertem a hibáimat, csak így tudok tükörbe nézni

2021. július 15. 15:40

Az egész karrierem során én voltam, illetve vagyok saját magam legnagyobb kritikusa. Interjú.

2021. július 15. 15:40
Szalai Ádám
Nemzeti Sport

„Mondhatjuk, hogy a poklot és a mennyet egyaránt megjárta az elmúlt egy évben?

Az biztos, hogy klubszinten az egyik legmegterhelőbb idény áll mögöttem – válaszolta lapunknak Szalai Ádám, a német élvonalbeli Mainz 33 éves, 74-szeres magyar válogatott támadója. – A legutóbbi évad tükrözi az egész pályafutásomat. Tavaly ősszel a Bulgária és az Izland elleni Eb-pótselejtezős győzelemnek úgy voltam részese, hogy a meccseket megelőző hetekben pályát és labdát sem láttam. Teljesen egyedül készültem, ettől függetlenül Marco Rossi bízott bennem, csapatkapitányként számított rám, a szemem előtt pedig csak az Eb-kvalifikáció lebegett. Aztán nagyot fordult a világ, mert amíg az ősszel olyan papírt tettek elém, amelynek értelmében az edzőpályát sem látogathatom, fél évvel később már a szerződéshosszabbítást szignóztuk.

Mi történt tavaly ősszel?

Nem szeretnék belemenni a részletekbe, a klub azt kommunikálta, hogy a pályán nyújtott teljesítményemmel voltak problémák, ezért nem számítottak rám. A koronavírus viszont nemcsak szakmai téren okozott gondokat, hanem más területen is. Akkor kiálltam a csapat mellett, később a társak is mellettem – ezzel kapcsolatban nem szeretnék többet mondani. Az élet bizonyította, helyesen cselekedtem, a hozzáállásom és a kitartásom pedig a megpróbáltatások közepette is erőt adott.

Miért nem mondhatta el akkor a tényeket? Miért nem beszélhetett az érzéseiről?

Mert a csapat kieső helyen állt, a társak a bennmaradásért küzdöttek. Nem akartam a gondokat azzal tetézni, hogy a sajtó a köztem és a klub közötti sárdobálástól legyen hangos.

Mi adott erőt azokban a hónapokban? 

Belül éreztem, hogy nem hibáztam. Az egész karrierem során én voltam, illetve vagyok saját magam legnagyobb kritikusa, mindig beismertem a hibáimat, mert csak így tudok tükörbe nézni. Annál az esetnél viszont a csapatot és a társaimat védtem, belül tudtam, hogy igazam van. A családomra a nehéz pillanatokban is számíthattam, valamint a játékostársaim is nyilvánosan kiálltak mellettem. Ilyesmire csak egy tökös csapat képes, az is sokat számított.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hannibal
2022. október 08. 09:59
Szalai Ádám kiváló és tiszteletreméltó ember, aki ráadásul értelmes is, a megkeresett pénzét nem elbulizza, hanem céget alapított és befektette. Itthon ráadásul. Sok fostalicska focista példát vehet róla. A válogatottat meg lehet szidni, vannak rossz napjaik, és igaz, hogy nem világverőek, de respektálom ahogy a címeres mezért küzdenek. Ádám, le a kalappal előtted!
Pipas 3
2022. október 08. 09:59
Le a kalappal előtted Ádám, Te egy igazi tökös Magyar vagy, többek között ezért is szeret téged a Nemzeted!!
blondibarbi
2022. június 16. 06:17
Nem akarom bántani, de már nem kéne, hogy a válogatottban játsszon... Ha jól motivál, legyen a keretben, lelkesítsen az öltözőben, üljön a kispadon, de ne lépjen pályára ! Magas, mégsem tud fejelni, lövése nincs is, cselezni nem tud, kapura veszélytelen, párharcoknál dől-borul, omlik össze, nagyon lassú, igazából csak a létszám van ki vele. Lehet, hogy faszagyerek, de ez a valóság... :-(
illiberator
2022. június 16. 06:17
Figyeltem a játékát. Többnyire csak az ellenféltől távol sétálgatott, a labdát sem tudta megtartani. Ádámra való lecserélése színt hozott a játékba. Ettől függetlenül Szalaiban biztosan van vmi plusz (pl. motiváló erő a társakra) , amiért Rossi kitart mellette - csak ez nem látszik a pályán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!