Kerkai Jenő öröksége – A magyarság hivatása a globalizálódó világban

„Gyürki László atya Kerkai Jenőt a magyar nép modern prófétájának nevezte, mert életútja megdöbbentő hasonlóságokat mutat az ószövetségi prófétákéval. A próféta Isten ajándéka, akit kiválaszt és a népéhez küld egy üzenettel, egy sajátos feladattal. Kerkai Jenő is hivatást érzett, hogy a magyar nép felemeléséért dolgozzon. Az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan bátran szóvá tette a szociális igazságosság kérdéseit, ami miatt olykor világi és egyházi vezetők neheztelését váltotta ki. Világosan állást foglalt mind a nyilas-náci, mind a bolsevik ideológiákkal szemben. Mindkét totalitárius rendszerben üldözötté vált. Meglátásai, iránymutatásai valóban profetikusak voltak, hiszen mind a magyarság vonatkozásában (szociális reform szükségessége, demokratikus értékek), mind az egyházi élet terén (ökumenizmus, világiakkal való együttműködés, törődés a szegényekkel, evangéliumi életstílus) megelőzte korát. Életművét tekinthetjük úgy, mint Isten küldöttének munkáját, aki a magyar nép felemelkedéséért tevékenykedett.

A nép szeretete gyermekkoráig nyúlik vissza. Testvéröccse, György számos olyan epizódot megőrzött emlékezetében, amely tükrözi, hogy Jenő gyermekkora óta feltűnő figyelemmel fordult a magyar nép irodalma, történelme, helyzete és sorskérdései iránt. A nép »eredeti sajátosságait leginkább a falu népében látta megtestesülni. Hivatását ekkoriban úgy érezhette, hogy a magyar nép papjává kell lennie, s így felemelheti azt« – emlékezik vissza György.

Évekkel később, amikor Kerkai Jenő 1935-ben első munkatársait, dr. Farkas Györgyöt és Ugrin Józsefet meghívta, azt mondta nekik: »Jöjjenek, segítsenek nekem felemelni a magyar népet!«. Farkas György szerint ez »volt mindig az ő 'verbuváló' mondata«. Az agrárifjúsággal, a társadalom legelhanyagoltabb rétegével való foglalkozás értelmét nagyobb távlatban, az egész nemzet vonatkozásában látta.

A KALOT egyik jelszava – »Önérzetes magyart!« – 1935-ben született, amikor Magyarországon is egyre erősebb lett a német befolyás. Kerkai Jenő az előző négy évben Ausztriában, Innsbruckban tanult teológiát, ahol közelről kísérhette figyelemmel a nácizmus térnyerését. Élete meghatározó élménye lehetett, hogy éppen a papszentelése előtti napon (1934. július 25.) lőtték le az osztrák nácik Dolfuss kancellárt. Nevét éppen ekkoriban magyarosította, szülőfalujáról lett Czinderből Kerkai. Ugrin József egyik emlékezésében elbeszéli, miképp született a négyes KALOT-jelszó. Kerkai és két első munkatársa sokat ötleteltek, vívódtak, hogy mik lennének azok a mondatok, amelyek jól össze tudják foglalni a KALOT programját, ugyanakkor frappánsak is. Sok változat készült, de Jenő nem találta elég jónak őket. Egyszer csak kitört: »Hát nem érzitek, hogy itt a nácizmus a nyakunkon? Übermensch! (…) Nem tudjátok, hogy cigánynak tartanak bennünket és ez győzelmük esetén likvidálásunkat jelentheti? De az egész Kelet-Közép Európáét is. Kéne még valami, amit szembeállíthatunk. Gyurka szerényen megjegyzi: Önérzet! Igen! Kiált fel a Páter. Önérzet, mely nem sért, nem gőgös, hanem szeret! A fajtánkat szereti! Így született meg híressé vált négyes jelszavunk: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!«

A magyar népi hagyományok ápolására (tánc, ének, színjáték, fafaragás stb.) nagy hangsúlyt fektető KALOT valóban a nyilaskeresztes és Volksbund-mozgalmak egyik legnagyobb ellenfele lett. A sajátos magyar gyökerek önérzetes elmélyítése ugyanakkor távol állt a sovinizmustól, más népek leértékelésétől. A Szent István-i elveket vallva a KALOT-nak nemzetiségi szakosztályai voltak, kiadványai a nemzetiségek nyelvén is megjelentek. A KALOT-vezérkönyv 1937-ben így fogalmaz: »Ellenségei vagyunk minden nemzetköziségnek, mely az egyéniség, a család és a haza eszméit tűzzel-vassal pusztítja s éltető elemének az osztályharcot vallja. De ellenségei vagyunk a vér és a faj esztelen hódolatának is, mely a túlfűtött nacionalizmus természetrajzából folyik. Boldogulásunkat, jövőnket nem a társadalmi osztály, s nem a faj mozgatja és hordozza, hanem a nemzettestbe beépített nép! Valamely nemzethez tartozni pedig nem a vér kérdése, hanem a lelkületé. A vér még senkit sem tett magyarrá; de a sors- és munkaközösség vállalása igen. Aki legjobb tudását, egész munkaerejét, sőt életét is áldozatul hozni kész népi és nemzeti közösségünk érdekeiért, az magyar lett, nemzettag lett idegen származása ellenére is. De aki megfeledkezik sok-sok kötelezettségéről e népi és nemzeti közösség iránt, az idegen lett, árulója lett e nemzetnek, ha még oly magyar származású is!«

A magyar nép egészéért érzett felelősségtudat vezérelte Kerkait, amikor 1943-ban a Katolikus Szociális Népmozgalom vezetője lett, majd abban is, hogy egy új keresztény párt, a Demokrata Néppárt születésén bábáskodjon (1944). Meggyőződése volt, hogy a KALOT-mozgalmat Isten kezdeményezte, adta az egész magyar nép érdekében. A KALOT-ot fontos, de nem kizárólagos eszköznek látta e cél elérésében. A mozgalom 1946-os betiltása mélyen megrázta, de tevékenységét más utakon tovább folytatta (erről bővebben lásd Gárdonyi Máté előadását). Letartóztatása után és tétlenségre kárhoztatott éveiben barátaihoz írt leveleiben újra és újra kéri, hogy imádkozzák a rózsafüzért a magyar népért. Szenvedéseit is e célra ajánlotta fel.

Miután 1959-ben kiszabadult a börtönből, Kerkai Jenő sokat foglalkozott a magyar nép hivatásának témájával. 1961 húsvétján fejezte be dolgozatát »Maradj meg, Magyar! Magyar hivatás« címmel, amelyben új szintézisbe foglalta korábbi működését. Itt fogalmazza meg Szent Pál teológiája nyomán vízióját, amely a természetfölötti élet, a kultúra és a szociális igazságosság egységét jelenti – Corpus Christi integrum: »amely a Corpus Christi culturale, valamint a Corpus Christi Mysticum és Corpus Christi sociale egysége.” Kerkai Jenő szerint mindhárom dimenzió lényeges és egymásra van utalva. A KALOT jelszavai: „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!« tulajdonképpen ezt fejezték ki a magyarságra vonatkoztatva. Természetfeletti élet, művelődés és kultúra, gazdasági felemelkedés és Szent István-i hazafias elvek alapján igyekeztek az egész emberi életet az evangéliumnak megfelelően átformálni és felemelni.

Kerkai Jenő a magyarság hivatását abban látta, hogy »az új világegységben legteljesebb értékű kultúra szilárd támpontja legyen Magyarország – különösen a szomszéd és rokon népek felé.« Teilhard de Chardin jezsuita víziójától inspirálva vallotta, hogy »a világ belső törvényszerűséggel halad – a differenciálódás korszaka után – a nagy egységek integrálódása felé. Végül is a teljes világegység felé akár államcsoportok, akár világállam alakjában.« Ebben az egységtörekvésben „a magyarság jelentsen szilárd támpontot” »Hazánk legyen sok nép számára találkozóhely, s egyben elinduló bázis eszmei és mozgalmi áramlatok számára a szomszéd és rokon népek felé.« Kerkai magyarságképe nem elhatárolódáson alapul, nem bunkermagyarságot hirdetett, hanem olyan magyarságot, amelynek hivatása, küldetése van a többi nép felé, mégpedig hogy a »legteljesebb értékű kultúra szilárd támpontja« legyen, azaz a keresztény hit, a szociális igazságosság, a népi és egyetemes kultúra támpontja, és olyan gazdaság jegyében, amely lehetővé teszi, »hogy minél több ember minél többoldalú legnagyobb fokú kibontakozása valósuljon meg.«

A környező népekkel való kapcsolatról írja a ma is aktuális sorokat: »Az egymás szomszédságában élés az isteni Gondviselés adta valóság, ilyen közelségben akaratlanul is hatottunk és hatunk egymásra. S jelenleg egyazon totális történelmi áramlat hatósugarába kerültünk. – Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt: közös történelmi időszakok, azonos hit. Ki kell irtani magunkból a soviniszta becsmérlő hajlamot. Egyoldalú Nyugat-kultusz helyett elsősorban a szomszédok értékeit ismerjük meg: előbb Varsót, aztán Párizst.«

Kerkai az említett tanulmányában hangsúlyozza a magyarság egyszerre kötődik a nyugathoz és kelethez is. Miközben Kerkai egy új politikai egység vízióját vázolja: »Kelet-európai Államszövetséget az egyesült Európán belül«, kiemeli a keleti kapcsolatok jelentőségét is. Keleti kapcsolatokon elsősorban az ural-altáji nyelvcsalád népeit, török-tatár népeket és a távoli Japánt érti. »Mi vagyunk hivatva a nyugati kultúrát – magunkon átszűrve – feléjük továbbítani s az ő keleti kultúrkincseiket közel hozni a nyugatiakhoz.« – írja. Különös reményt lát abban, hogy a keresztény üzenet éppen rajtunk keresztül juthat el ezekhez a népekhez. Ebben a felfogásban a magyarság megint csak nem bezárkózásban, hanem kapcsolatok hálójában, mások felé vezető feladattal jelenik meg, kelet és nyugat közti közvetítői küldetéssel. Egyértelmű Európához való elkötelezettségben és keletre vezető hidak építésével. Azt hiszem ez a szemlélet ma is nagyon aktuális.

Egy súlyos betegség idején, amikor közel került a halálhoz, hivatásának összefoglalásakor írja 1968-ban ezeket a sorokat: »Életem-halálom egyetlen szerelmének most is a magyar népet s hazát tekintem az előkészületi évekkel, a szervezőmunkákkal, a börtön szenvedéseivel és az eljelentéktelenedés szíves vállalásával. Vigasztal a tudat, hogy odaátról is lehet hatékonyan folytatni a földi életfeladat szolgálatát. Bízom a magyarság nagy jövőjében történelmének erős transzcendens aranyfedezete miatt.« Leveleiben és írásaiban visszatérő motívum annak hangsúlyozása, hogy az ország Szűz Mária oltalmában áll, és az államalapító egy szent volt István király személyében: »Ez a magyar misztérium. Egyetlen ország a miénk, amelyet kanonizált szent – mégpedig a legelső – alapított, és amelynek alapítója a Nagyasszonyra hagyta népét.« 1959-ben egy levelében fejezi ki reményét, hogy „hazánkra eddig ismeretlen méretű, jövő várakozik.” Bárcsak megvalósulna ez a reménye!”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay