Falus: A kormányzat halassza el a Várba költözést!

2014. szeptember 09. 11:18

Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje arra szólította fel a kormányt, hogy halassza el a Várba költözést, helyette inkább intézkedjen arról, hogy biztonságos legyen a fővárosi közlekedés. Hozzátette: évi egy forintért adná oda a Bálnát a civileknek.

2014. szeptember 09. 11:18

Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje arra szólította fel a kormányt, hogy halassza el a Várba költözést, helyette inkább intézkedjen arról, hogy biztonságos legyen a fővárosi közlekedés.

 
A politikus egy, a tervek szerint a kormánynak majd helyet adó épület, a Nemzeti Táncszínház előtt tartott keddi sajtótájékoztatón azt mondta: információik szerint a költözés és az átépítés költsége eléri a százmilliárd forintot, ami elegendő lenne a hármas metró biztonságossá tételéhez és új szerelvények vásárlásához.
 
Az eseményen részt vettek a Falus Ferencet támogató három párt, az Együtt-PM, az MSZP és DK I. kerületi polgármesterjelöltjei is. 
 
Falus Ferenc arra is kitért, hogy hétfőn első és szinte egyedüli politikusként jelent meg a tiltakozó demonstráción a fővárosi Szerb utcában, miután a rendőrség „lényegében putyini módszerekkel vonult fel”, és „méltatlanul nagy erőkkel” szállta meg az Ökotárs Alapítvány irodáját. 
 
Kijelentette, hogy főpolgármesterként nem zaklatni, hanem támogatni fogja a civileket, akiknek nagy területű irodákat és közösségi tereket akar a rendelkezésére bocsátani a főváros ingatlanjaiból. Példaként említette, hogy akár a Bálnán belüli üres területeket is megkaphatják a civil szervezetek évi egy forintért, hogy legyen lehetőségük a demokráciát erősíteni, a kirekesztés ellen küzdeni és európai ügyekkel foglalkozni.
 
Arra a kérdésre, hogy hétfőn a tüntetésen előbb azt nyilatkozta, hogy csak arra sétált, később pedig azt, hogy fagyizni ment, azt felelte, „azért mentem oda, hogy ott legyek, de a tüntetésen nem akartam részt venni mint politikus, a civilek ezt nem nagyon szeretik, amivel én egyáltalán nem értek egyet”. A rendőrségi fellépés viszont olyan aránytalan volt és annyira megfélemlítette a civileket, hogy az ellen mindenkinek kötelessége felemelni a szavát – tette hozzá.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2014. szeptember 09. 18:23
Hááááá, megkaptam a főpolgármester-jelölt doktor úr bemutatkozó sajtcéduláját. Budapest a szabadság városa-aszongya. Meg van rajta program is.3 darab. -inkább iskolát építsünk, mint otromba emlékműveket -inkább rendelőket újítsunk fel, mint utcákat nevezzünk át -inkább parkokat szépítsünk, ne betontengert építsünk (aha, ettől lesz más a virágok illata) Én más célokat preferálok ugyan, de kérésének megfelelően követni fogom a facebookon, a "falusferi"-n. Arra leszek kíváncsi, a sok feri között hogy fognak eligazodna a szerelmetes rajongók. :D
Mich
2014. szeptember 09. 18:10
"akár a Bálnán belüli üres területeket is megkaphatják a civil szervezetek évi egy forintért"... Haha... tehát a Gazdi "civiljei" ajándékot kapnának... Ez nagyon váratlan volt...
várúr
2014. szeptember 09. 16:59
Falus ne halasszon el egy kijózanító vödröt. Ló, kutya, síró gyerek, papucs, rövidgatya nem köll.
Negue
2014. szeptember 09. 15:55
Ez a programja. Megáll az ész! Gratulálok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!