„Viharos vizeken hazánk” – Századvég-kötet migrációról és járványhelyzetről

2021. március 22. 19:00

Miért alkalmatlanok a jelenlegi, nemzetek feletti intézmények a jelenlegihez hasonló válságok leküzdésére, miért kellenek magyar multik, hová lett a tőke hazája, és hogy áll a nemzetek „újrafelfedezése”? A Századvég tanulmánykötetében ad válaszokat, mi pedig a könyv alkotóival beszélgettünk.

2021. március 22. 19:00
null
Veczán Zoltán

Nem könnyed ismeretterjesztő könyv: deklaráltan társadalomtudósoknak, döntés-előkészítőknek és döntéshozóknak szól a Századvég Magyarország 2021 című tanulmánykötete, amelyben hazánk helyét, helyzetét határozzák meg a világban tizenhat tanulmány segítségével, csaknem félezer oldalon. A könyv a kontextus felvázolása mellett gazdasági és társadalmi-politikai, illetve a médiával foglalkozó fejezetekre tagolódik, de nem marad ki belőle értelemszerűen a koronavírus-járvány okozta globális gazdasági válság sem, így

izgalmas olvasmány lehet mindazoknak, akik szeretnék megérteni a jelen kor Magyarországát.

Mert válság ez a javából: a kötet rögtön az első tanulmányban (Fűrész Gábor: Krízisévszázad: a nemzetállamok újrafelfedezése, a gazdaság és a politika transzformációja) azzal a grafikonnal sokkol, amely az Egyesült Államok-beli munkanélküli-ellátásért folyamodók számát mutatja, illetve azzal az elképesztő, példátlan kiugrással, amit a COVID-járvány produkált:

hétmillió ember munka nélkül!

A tanulmány bemutatja a globalizáció jóléti társadalmakra gyakorolt hatásait, nem elhallgatva azokat a negatív tendenciákat, amelyek a munka folyamatos kiszervezése mellett a népesség migrációval történő pótlását jelentik; segít felszámolni a piaci önszabályozás illúzióját és a piac és demokrácia viszonyának újragondolására sarkall.

Volt már hasonló migránsválság

A migráció kapcsán egyébként korántsem maga a jelenség, hanem annak mértéke az, amit elsősorban aggasztónak tartanak a témát több tanulmányban vizsgáló szerzők. Ennek kapcsán kérdésünkre Fűrész Gábor, aki egyébként nem csak az első tanulmány szerzője, de a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója is, Eric Kaufmannt citálva leszögezi: a gyors és sokkszerű demográfiai folyamatok jellemzően komoly konfliktusokkal járnak a befogadó országokban,

jelenleg az Egyesült Államok népességének 14 százaléka nem Amerikában született,

számuk néhány évtized alatt nőtt ilyen mértékben, és politikai téren is hallatják hangjukat, még olyan tradicionálisan republikánus területeken is, mint Texas – hasonló volt már a századfordulón, akkor az Európából érkező gyors migráció rengette meg a protestáns Amerikát – teszi hozzá.

Kiemeli: a ma aktív brit munkaerő 16 százaléka nem a szigetországban született, a növekvő munkaerő-kínálat pedig számos más tényező mellett rontja a dolgozók alkupozícióját is, ami életszínvonalbeli stagnálást hozott a 21. században, 2008 után pedig a munkanélküliség is berobbant – ehhez hasonló folyamatokkal találkozott az intenzív migráció.

Természetes az igény a migráció lassítására

Persze most is éles ellentéteket hoz felszínre maga a kérdés – fűzi hozzá Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány ügyvezető elnökhelyettese, aki Donald Trump egykori és Joe Biden jelenlegi elnök kapcsán megjegyzi: az, hogy Biden legalizálja az illegális bevándorlók tízmilliós táborának helyzetét, csak ideiglenesen előny a demokratáknak, a republikánusok idővel korrigálnak. Sokat tud ártani „a migráció lassítása iránti, természetes társadalmi igény politikai tabuvá minősítése”, amit kiegészített egy asszimetrikus multikulturalizmus: az új népesség közösségeinek kultúráját megőrzendőnek, a többségi társadalomét pedig opresszívnek, lebontandónak minősítették.

Hozzáteszi: „Ez történt Európában is. A kulturális diverzitás abszolút értékként fogalmazódik meg,

S ha már globalizmus: közhely, hogy „a tőkének nincs hazája”, de Fűrész hagsúlyozza, hogy volt, amikor volt: 1945 és 1980 között, „a kapitalizmus teljes foglalkoztatottságot priorizáló, háború utáni makrogazdasági rezsimjében” – fogalmaz, amikor „a tőke a nemzeti határok közé volt szorítva”. Ez volt „a piacgazdaság aranykora”, a termelés bővülése bérnövekedésben öltött testet, és középosztályosodás felé vitt az út a hetvenes évekig. Márpedig az ezt felváltó globalista felfogás, s a nemzetek feletti intézmények nem kínálnak megoldást a piacgazdaság ciklikus válságainak megoldására – vallja, 2008-ra utalva, amikor

az eurozóna fiskális politikája nőtt a tagállamoké fölé, megbénítva őket a krízis során.

Az is izgalmas, hogy a migráció kérdése kapcsán – amely hazánkban is politikai kampánytéma volt – Barthel-Rúzsa Zsolt azt emelte ki, hogy a migráció és annak következményei ma már jobban aggasztják a nyugat-európai országok lakosságát, mint a magyarokat. A bevándorlás szigorú szabályozásával, a határok védelmével szinte mindenki egyetért, míg a kötetben Stefkovics Ádám analízise rávilágít, hogy „az unió és benne a brüsszeli technokrácia iránti bizalom hanyatlása mögött két meghatározó tényező áll: a gazdaság és a migráció.” – fogalmaz, példaként bal- és jobboldali rendszerellenes pártok felemelkedését sorolja.

NGO-k, politikai elvárások mentén

Barthel-Rúzsa Zsolt kérdésünkre fontosnak tartja elválasztani a civil szervezeteknél az alulról szerveződő mozgalmakat és a politikai lobbitevékenységet folytató NGO-kat, előbbieket „a demokrácia vitathatatlan és egészséges részeinek”, utóbbiakat „egy új, puha politikai eszközrendszer” részeiként azonosítva, amit a felső egy százalék finanszíroz, s amely cserébe „hatékonyan közvetíti finanszírozói politikai elvárásait”.

A kontextus után hazánk helyzete is fókuszba kerül: a „Hajózás válságok között” című tanulmányban a 2020-as válságot megelőző évtized gazdaságpolitikáját méltatják, leszögezve:

hazánk sokkal jobb állapotban várta a 2020-as válságot, mint annak idején a 2008-ast.

Kérdésünkre Fűrész Gábor kifejti, bár a neoliberális felfogás szerint az államadósság gazdasági válságot okoz, arra inkább stabilizációs eszközként érdemes gondolni, „egy állam pedig akkor van igazán bajban, ha nem saját valutájában adósodik el” – hazánkban ilyen téren is beállt a fordulat 2010-ben, s megszorítások helyett a kedvező gazdasági helyzet építette fokozatosan le az államadósságot – szemben a rendszerváltás vagy a 2008-as válság utáni évekkel. 

Nem elég összeszerelni

Amikor arról érdeklődünk, vajon mikor zárkózhat fel hazánk Nyugat-Európához, kiegészíti azzal: „Magyarországnak a felzárkózáshoz nem lesz elegendő a legvidámabb összeszerelő üzem pozíciója, valójában

A kötetben még több, gazdasági fókuszú tanulmány is olvasható, az egyik a jelenlegi válságból való kilábalás kapcsán arról értekezik, hogy valószínűleg lassabb kilábalás következik; egy másik az energiapolitika kapcsán a külföldi tulajdonarány jelentette problémák megoldásáról szól 2010 után. 

Szó esik továbbá hazai politikai törésvonalakról is, ahol izgalmas megállapítást tesznek a kétpólusú világrend visszatéréséről – azaz implicit módon a centrális erőtér végéről. Ám Fűrész Gábor szerint ez közel sem ennyire egyértelmű; mint mondja, csupán a magyar ellenzéki pártok fragmentáltsága nem szűnt meg, aminek politikai és szociológiai okai is vannak, most pedig átmeneti érdekegyezés lépett fel, értékegyezés aligha.

S végül mi más lehetne érdekesebb, mint a média, s elsősorban a közösségi média működése, tekintettel az elmúlt fél év eseményeire? Főleg

amivel „átlépték azt a határt, amit korábban bárki el tudott volna képzelni”, s az is beszédes, hogy a sok kitiltás miatt végül maguk a mainstream hírforrások helyett az ellenőrizhetetlen hírek kerültek fölénybe ezeken a felületeken. 

Felvetésünkre, hogy mit jelent ez 2022 Magyarországán, Barthel-Rúzsa rávágja:

***

Képeinken Fürész Gábor és Barthel-Rúzsa Zsolt, fotók: Mátrai Dávid.

A könyv, amely a Századvég Alapítvány három évtizedes társadalomtudományi kutatási tapasztalatai alapján készült, a Századvég Riport című sorozata indításának szánják a szerkesztők: Barthel-Rúzsa Zsolt, Fűrész Gábor, Pillók Péter és Stefkovics Ádám. A kötet megvásárolható a Századvég Kiadónál és a könyvesboltokban.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. március 23. 20:35
A járvány és a hazai politika utóbbi időszakának alapos elemzése: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#jarvanypolitika
kingsjewel
2021. március 22. 21:50
Ehhez a Nyugathoz én már nem akarok felzárkózni.
Fideath
2021. március 22. 20:56
"a migráció kérdése kapcsán – amely hazánkban is politikai kampánytéma volt – Barthel-Rúzsa Zsolt azt emelte ki, hogy a migráció és annak következményei ma már jobban aggasztják a nyugat-európai országok lakosságát, mint a magyarokat." ----------------------------- Ez lehet azért van mert Nyugat-Európába valóban van migráció, Magyarországra meg nincs. Ez eszetekbe jutott?
Pelso j.
2021. március 22. 20:55
Ugye százezerszámra fogy a kötet, az emberek veszik, mint a cukrot, állami támogatás nincs benne?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!