Januártól nem kell magunknál tartanunk a jogosítványt és a forgalmi engedélyt

2022. november 15. 08:31

Azonban továbbra sem lehet megúszni az okmányok helyszínen történő bevonását.

2022. november 15. 08:31
null

Egy korábbi törvénymódosítás hoz jelentős előnyt az autósoknak és más gépjárművezetőknek, akiknek 2023. január 1-től nem kell bírságtól tartaniuk, ha nem tudják felmutatni jogosítványukat vagy a forgalmi engedélyt az igazoltató rendőrnek – olvasható a Telex cikkében. A lap szerint azonban pusztán ezzel a könnyítéssel

nem lehet megúszni az okmányok helyszínen történő bevonását,

mert már évek óta ott az eszköz a rendőrök kezében, amelyen pár kattintással kivonhatnak mindent és mindenkit a forgalomból.

Még 150 ezer forintra is bírságolhatnak

Bár a közúti ellenőrzést végző rendőröknek eddig is mérlegelési joguk volt, ezért akár szóbeli figyelmeztetéssel is továbbengedhették azokat az autósokat, akik kérésre nem adták át járművük forgalmi engedélyét, vagy a jogosítványukat, az okmányok otthonfelejtése a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, és szabálysértésnek minősül.

Ilyesmiért most még 5 vagy 50 ezer forint helyszíni bírság járhat és legfeljebb 150 ezer forintot fizet az érintett,

ha szabálysértési eljárást indítanak vele szemben. A lap rendőrségi forrása szerint 2023. január 1-től azonban nem kell majd bemutatni a fenti két okmányt az igazoltatáskor, és ezért semmilyen módon nem szankcionálhatják a vezetőket, hiszen az ilyesmi többé nem minősül szabálysértésnek. Fontos részlet, hogy a változás kizárólag azokra vonatkozik, akiknek Magyarországon állították ki a jogosítványát és járművük is szerepel a magyar nyilvántartásban – olvasható a cikkben.

Címlapfotónk illusztráció. Kép: MTI/Varga György

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
győri polgár
2022. november 15. 14:52
A nyáron két fiatal rendőr hölgy igazoltatott. A jogsi és a személyi a tárcámban volt, de a forgalmit elő kellett bányásznom a kocsi egyik rekeszéből. Mire előbányásztam közölték, hogy köszönik nem kell már leellenőrizték, és minden rendben. Jó utat kívántak és mentem tovább.
peterk19
2022. november 15. 14:24
Akkor honnan tudja a kutas, hogy én óccsón tankolhatok?
Krupp Skya
2022. november 15. 13:42
Megtörtént: Késő este az M3-as kivezető szakaszán, munkából hazafelé menet, megállít egy géppisztolyos rendőr az anyósülés oldali ablakon keresztül mutatja, hogy tekerjem le az ablakot. Amikor letekeredett az ablak bedugta a fejét az ablakon és körbenézett, majd megkérdezte: -Viszkis? -Nem én sörös vagyok, azt hittem inni kell. -Nem, nem a Viszkist keressük. Akkor este fogták el Ambrus Attilát.
Krupp Skya
2022. november 15. 13:30
Idáig: Jó napot kívánok gépjármű ellenőrzés, kérem a Személyi igazolványt, jogosítványt, forgalmi engedélyt. Köszönöm jó utat és balesetmentes közlekedés! Ezután: Jónapot kívánok, jó utat és balesetmentes közlekedést kívánok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!