Bródy János: 2010-ben megszületett a kétharmados többség diktatúrája

2023. április 24. 17:23

A zenész úgy látja, egyre inkább beigazolódik korábbi előérzete, hogy egy olyasfajta pártállami rendszer áll vissza, amit ő már ’90 előtt megélt.

2023. április 24. 17:23
null

„Ma már nyilvánvaló, hogy 2010-ben valójában egy új rendszer született, a kétharmados többség diktatúrája. És én ebben az új rendszerben ott találtam magam, ahová Az Illés szekerén dalai elhelyeztek” – nyilatkozta Bródy János az rtl.hu-nak adott interjújában. 

A zenész nemrég jelentette be, hogy végleg visszavonul.

Az interjúban Bródy elmondta, hogy életében többször gondolta, itt van zenei pályafutása vége. A kilencvenes évek közepe táján pánikbeteg lett, de később kezdett újra magára találni. Azt gondolta, a 2011 őszén megjelent Az Illés szekerén lemezzel elbúcsúzik, de a koncerteken felforrósodott a hangulat, az album néhány száma pedig megalapozta, „hogy a Fidesz által teremtett új világban, a NER-ben hol is az ő helye”.

Mostanra úgy látja, egyre inkább beigazolódik korábbi előérzete, hogy egy olyasfajta pártállami rendszer áll vissza, amit ő már ’90 előtt megélt.

A beszélgetésben szóba került  a nemrég megalakult Petőfi Zenei Tanács is, melyet Bródy  lojalitás alapján kinevezett társaságnak tart, márpedig az a tapasztalata, hogy az ilyen tanácsadó testületek inkább csak Patyomkin-dekorációk valamilyen hatalmi szándék homlokzatán.

A zenész felidézi, hogy a pandémia alatt, három éve csinálta meg a Gáz van, babám! albumot, közben pedig tényleg nagy lett a gáz, az oroszok lerohanták Ukrajnát. Azóta jár az a mondás a fejében, hogy háborúban hallgatnak a múzsák. „És miközben hallgatnak, megy ez a hintapolitikára hajazó pávatánc, meg ez a központilag irányított orwelli propaganda, ahol békét akar, aki háborúzik, és szabadságot, aki rabságba taszít.” – mondja Bródy.

Amit mostanában gondol, az már nem dalokba való, teszi hozzá Bródy.

Nyitókép:MTI / Mohai Balázs

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Unknown
2023. április 25. 16:37
Hiába na! Bródy már öreg meghülyült, el kell fogadni. Mondhat még sok ilyet. Pl: Egyszemélyes demokrácia a királyság. Esetleg Ha én vagyok a sztár akkor demokrácia van.
mantinel
2023. április 25. 10:20
Remek szövegeket írtál Levente zenéihez. Sokkal jobb lenne, ha a politikai pályafutásodat fejeznéd be.
RTamás
2023. április 25. 09:11
Aki kétharmados demokráciát vizionál, annak a hitsorsosaival együtt bitón a helye. A szokásos jobbos, "keresztényi" elköszönéssel : "Te fasz !".
Bájron
2023. április 25. 09:02
A patkányoknak a szemét kell kiszúrni,és fut a többi is!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!