A Szovjetunió harminc évvel ezelőtt történelemmé vált – de az általa megszervezett nemzetközi baloldal ereje teljében van

A szerző az Alapjogokért Központ vezető kutatója

A teljes szuverenitás a zavartalan hatalomgyakorlás állapota. Ilyesmiről csak teoretikus értelemben beszélhetünk, mert a hatalom alanya sosem érvényesíti korlátozás nélkül akaratát. A szuverenitás észszerű határait és pontos hatókörét a nemzeti alkotmányok szabályozzák a nyugati kultúrkörben.

A történeti alkotmányok szellemisége, illetve a kartális alkotmányok szövege felett a nemzetek választott képviselői őrködnek,

A szuverenitás drága kincs Közép-Európában, mert a nagyhatalmak (Németország, Törökország, Oroszország) időről időre megfosztották tőle a térség országait. Magyarország utolsó megalázó emléke egy államszövetséghez kötődik: a Szovjetunió vezetése 1968-ban hirdette meg a korlátozott szuverenitás elméletét, amely az 1945 óta fennálló állapot elméleti alátámasztása volt.

A második világháborút követően a szovjet birodalmi építkezés időről időre a leigázott népek szabadságküzdelmeibe ütközött. Az elnyomó kommunista hatalmi rend nélkülözte a visszacsatolási lehetőséget, így a megszállt országokban mindig váratlanul és szükségképpen erőszakosan tört fel a nemzeti szuverenitás iránti vágy. A Varsói Szerződés országai, majd később a Szovjet tagállamok rendre gyengítették a szocialista blokk belső kohézióját: 1953-ban az NDK-ban, 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában voltak komoly lázadások.

mert a felkelők komoly mennyiségű hadianyaghoz jutottak és heteken át nyílt utcai harcot, gerillaküzdelmet folytattak a reguláris megszálló erőkkel szemben. Amikor 1968-ban Csehszlovákiában Alexander Dubček lazított az egypártrendszer szigorán, lépéseket tett a piacgazdaság bevezetésére és enyhített a cenzúrán is, Moszkvában alapos indokkal attól tartottak, hogy a következő lépés a Varsói Szerződés és a KGST elhagyása lesz. ’68 augusztus 20-án ezért megindították az intervenciót – de okulva az ’56-os eseményekből megerősítették a katonai jelenlétet Magyarországon is.

A prágai tavasz eltiprását követően a szovjet vezetés szükségét érezte, hogy a nyilvánosság előtt, elméleti szinten is tisztázza, mit is kell érteni pontosan a szocialista tábor belső kohéziója alatt.

1968 szeptemberében Szergej Kovaljov közreadott egy programadó írást a Pravdában, melynek tartalmát Leonyid Iljics Brezsnyev politikai irányelvvé is emelte egy beszédében.

amikor egy szocialista ország korábbi szövetségi pozícióját „el nem kötelezettre” kívánja változtatni, akkor függetlenségét voltaképpen csak azért tudná esetlegesen megőrizni a kapitalizmus imperialista erőivel szemben, mert a háta mögött továbbra is ott áll a szocialista tábor katonai ereje, mindenekelőtt a Szovjetunióé – fejtegeti Kovaljov. Mint fogalmaz, a szocializmus nemzetközi rendszerén belüli bármilyen kapcsolat meggyengülése közvetlenül érinti az összes szocialista országot. A doktrína szigorú értelmezése képezte az alapját a későbbi afganisztáni inváziónak is, mely a CIA hathatós beavatkozásának köszönhetően látványos kudarccal zárult.

Robert A. Jones brit történész ekként összegzi a korlátozott szuverenitást igazoló gondolatmenetet: 

1) A népi demokratikus köztársaságok függetlenek és szuverének. 
2) Kelet- és Közép-Európában az országok szuverenitása a Szovjetuniónak köszönhetően állt helyre a nemzetiszocialista Németország legyőzését követően. 
3) A Szovjetunió őrködik a térség államainak szuverenitás felett, mert egyedül ő rendelkezik olyan fegyveres erővel, ami képes elrettenteni hódítási szándékától az imperialista nyugatot. 
4) Európa keleti felének kommunista pártjai a szuverenitás legeltökéltebb védelmezői az adott országon belül. 
5) A világ két táborra oszlik fel, s e táborok között kibékíthetetlen az ellentét. A nyugat a népszuverenitás ellensége, míg a keleti tábor úgynevezett „tömbszuverenitással” rendelkezik, melyet a Szovjetunió védelmez. 
6) A népi demokráciák mind formai, mind tartalmi értelemben valódi szuverenitással rendelkeznek – s ekként a proletárdiktatúra különböző formáit öltik magukra. 
7)  A nyugati országok nagytőkései buzgón segédkeznek hazájuk szuverenitásának megsemmisítésében. Még pedig kétféle módon: kiárusítják országukat az amerikai monopóliumoknak, illetve támogatják a kozmopolita Európai Unió tervét. 
8) Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egy világméretű angolszász hegemónia kiépítésére szövetkeztek. Ez veszélyt jelent a kisebb hatalmakra: az imperialisták katonai, politikai és gazdasági eszközökkel aláássák más államok szuverenitását. 
9) A Szovjetunió elutasítja a szuverenitás fogalmának elavulásáról szóló nyugati elméleteket, és nem hajlandó csatlakozni semmilyen nemzetközi szervezethez, amelyiknek célja a szuverenitás korlátozása. 
10) A szocialista táboron belül a nemzetközi kapcsolatoknak új formái fejlődnek, mely a szuverenitás kölcsönös tiszteletén és a proletár internacionalizmuson alapul. 

E jellegzetes szocialista terminológiát használó szöveg több szempontból is tanulsággal szolgálhat a mai olvasó számára. Először is, a narratív keret nyilvánvalóan hazug, 

és ennek nem lenne semmilyen alternatívája sem világnézeti, sem hatalmi vagy gazdasági berendezkedés tekintetében. Másodszor, a szöveg érvelése visszafordítható: hiszen az „ostromlott vár” nézőpontját a szabad világ országai is magukra érthetik a megfelelő változtatásokkal.

A nemzetközi rendszer fenti leírása tökéletesen alkalmas a szocialista táboron kívüli országok egységbe terelésébe,

Harmadszorra, a szuverenitás önkéntes vagy külső nyomásra történő korlátozása nem tűnik szükségszerűnek: mind logikailag, mind a politika realitását tekintve elgondolható olyan politikai berendezkedés, mely nem kötelezi el magát egyik tábor mellett sem, vállalva ezzel a nagyobb fokú külső sérülékenység kockázatát. Sőt,

Már a Brezsnyev-doktrína meghirdetése idején számos példa ismeretes volt az el nem kötelezett státus sikeres kiaknázására. Ilyen volt mindenekelőtt Ausztria, Svédország és Svájc – utóbbi kifejezetten annak köszönhette jólétét, hogy a mindenkori nagyhatalmak értékként tekintettek semlegességére és az ebből fakadó pénzügyi stabilitásra. De a keleti blokk számára a legfájdalmasabb ellenpélda Jugoszlávia volt: Tito marsall szocialista diktatúrája éppen el nem kötelezettsége folytán tudott a többi népidemokráciánál valamivel magasabb életszínvonalat biztosítani saját lakosságának. 

A Brezsnyev-doktrína sosem volt egyéb, mint az elnyomó politika kelléke: az eufemisztikus nyelvezet megkísérelte elfedni a valódi kommunista befolyást, mely a vasfüggöny mindkét oldalán érvényesült:

a liberális közvéleményt sikeresen mozgósították a saját ügyeik mentén. A baloldali pártok nyíltan a Szovjet Kommunista párt fiókszervezetiként működtek, de ügynökeik jelen voltak a többiben is és vezető pozíciókat szereztek a női, faji, etnikai, ifjúsági, vallási, szakmai, munkaügyi és általában véve a nemzetközi szervezetekben. Mindezekre fokozatosan derült fény. A Szovjetunió összeomlását követően egyre több dokumentum bizonyította: a szovjetek álltak a détente és sok szempontból az Ostpolitik mögött is. A nyolcvanas évek végére már olyan mértékű üzleti összefonódások jöttek létre a nyugati és a szocialista elitek között, hogy

A magyar kommunistákból neoliberálisok lettel és a szovjetek korábbi magyarországi helytartói tökéletesen illeszkedtek a divatos mintázatba.  

A Szovjetunió harminc évvel ezelőtt történelemmé vált, de az általa megszervezett nemzetközi baloldal ereje teljében van.

mely a nemzetköziséget és a polgári társadalom szétzilálását újszerű eszközökkel kívánja elérni. Az erőteljes külső és belső szuverenitás továbbra is nehezen tolerált jelenség a nyugati világban, mert szembemegy az elmúlt 80 év politikai trendjével. A politika természete és a nagyhatalmak cselekvési logikája mit sem változott. Továbbra is dominanciára törekesznek, csak korszerű formában. Hódító politikájukat most is ideológiai frázisokba csomagolják, a narratív keret ezúttal az egyetemes érvényűnek gondolt emberi jogok és a liberális demokrácia.

A cél most is ugyanaz: gyarmatosítani Közép-Európát. 

(Nyitóképén: Kádár és Brezsnyev 1972 őszén Budapesten. Nem hagyhatták figyelmen kívül a szovjet panaszt. Fotó:Szebellédy Géza / MTI)