„Nem értjük, hogy mi mehetett félre nála” – megszólalt egy régi barát Bródy fiának ügyében

2023. december 16. 20:25

Bródy Dánielt két év börtönre ítélték, mert bosszúból feltörte az őt alkalmazó bank rendszerét, miután kirúgták.

2023. december 16. 20:25
null

Ahogy korábban a Mandineren is megírtuk, San Franciscóban bíróság elé állították, majd két év börtönre ítélték a zenész, Bródy János fiát, Dánielt. A vád szerint az informatikus bosszúból feltörte az őt alkalmazó bank rendszerét, miután kirúgták.

Bródy Dániel a The First Rebuplic Bank alkalmazottja, de kénytelenek voltak megválni az informatikustól miután kiderült, hogy a belső rendszerhez csatlakozó védett gépéhez csatlakoztatott egy olyan adathordozót, melyen pornográf tartalom volt. A cég biztonsági osztálya fegyelmi eljárást indított ellene és hamarosan ki is rúgták. Ezt követően a vádirat szerint

a cég laptopjáról törölte a bank kódtárait, rosszindulatú szkriptet futtatott a naplók törlésére, gúnyolódásokat hagyott a bank kódjában a volt kollégák számára, és más banki alkalmazottaknak adta ki magát azzal, hogy munkameneteket nyitott a nevükben.

A vádiratban az is szerepel, hogy e-mailben elküldött magának egy saját bankkódot, több mint 5000 dollár értékben. Az ügyészek szerint a bank rendszereiben okozott kár teljes költsége legalább 220 621 dollár, vagyis több, mint 70 millió forint. Az ítélet értelmében 24 hónapnyi börtönbüntetésre ítélték, valamit arra is kötelezték, hogy fizessen meg 529 ezer dollárt, vagyis 182 millió forintot.

Ezt is ajánljuk a témában

Megszólalt egy gyerekkori barát

Bródy fiának ügyködéséről még a legközelebbi ismerősei sem tudtak, a banki alkalmazott az elmúlt időszakban teljesen elzárkózott minden kommunikációtól, még a gyerekkori barátaival sem állt szóba. 

A régi haverok ma már tudják, mi lehet az oka az eltűnésnek: Dániel ellen már jó ideje folyt a vizsgálat”

írja a Bors

A portálnak Dániel egyik, névtelenséget kérő barátja elmondta: „Annak ellenére, hogy messzire költözött, tartottuk a kapcsolatot, majd nagyjából két éve teljesen eltűnt. Egyikünk sem érte el sehol. Kerestük telefonon, a Facebookon, de sehol nem reagált. Azt láttuk, hogy él, mert aktív Messengeren, csak nem reagált. Most, utólag összetettük a sztorit… 

Azért nem jelentkezett, mert már nyomoztak utána, és gondolom nem akart vagy nem is tudott volna mesélni az egészről

 

A barát hozzátette: ők is az interneten olvasták, „mibe keverte bele magát Dani”.

Teljesen sokkot kaptunk, azonnal felhívtam még két közös barátunkat, és senki nem értette, hogy mi a fene történt az agyával. Mindig is becsületes, normális srác volt, bár azt mind éreztük, hogy Amerika nem volt rá jó hatással” – fogalmazott a Borsnak.

Kifejtette:

Nem értjük, hogy mi mehetett félre nála. 

Az volt az álma, hogy Amerikában éljen, és mindenki örült a sikerének, amikor kiköltözött. Valami durva dolognak kellett történnie, hogy ennyire megboruljon, mert tényleg nem ilyen volt. Mindig keményen tanult, dolgozott… Azt elképzelni se tudom, hogy mihez kezd majd, ha kiengedik a börtönből. Amerikában valószínűleg lenullázta magát, szóval lehet, hazajön.”

Nyitókép: Mónus Márton

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2023. december 18. 05:58
Az a baj, hogy 2 év után majd ide jön vissza ingyenélni.
pragmatika
2023. december 17. 17:14
Majd ha kiszabadul, hazajön, aztán beáll a ballibsik közé mint támogató.
Mandiner444hu
2023. december 17. 15:29
Ez csak egy klasszikus antiszemita támadás a Bródy família ellen.
kata56
2023. december 17. 15:28
Hm.....Nagy Ervin is elindulhatna...mondjuk holliwoodi castingra... És ha nem ismernék fel a tehetségét..van már előtte követendő példa... Mindkettő hithű libsi alapokról indult..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!