Újraindulhat a per a Nirvana csecsemős lemezborítója miatt

2023. december 22. 12:29

A fellebbviteli bíróság felülbírálta a korábbi bírósági döntéseket.

2023. december 22. 12:29

A Nirvana „Nevermind” albumborítója miatt 2021-ben indult per, amikor a borítón csecsemőként szereplő Spencer Elden gyermekpornográfia miatt perelte be a zenekart, a kiadót, a fotóst, a művészeti igazgatót és Kurt Cobain örököseit is.

A bíróság azóta kétszer utasította vissza a kereset, most azonban egy fellebbviteli bírósás felülbírálta a korábbi döntéseket, a mostani ítélet abban nem foglalt állást, hogy a lemezborító sértett-e törvényt azt viszont megállapított, hogy az ügy nem évült el. 

Elden azzal azzal vádolja a zenekart, hogy a kép használatára nem volt írásos engedély a szüleitől,

szerinte a zenekar szexuálisan kizsákmányolta őt, és emiatt azóta is szorongással küzd.

Emiatt 15 ezer dollárt követel mind a 17 alperestől.

A zenekar ügyvédje úgy reagált a döntésre, hogy az nem változtat az álláspontjukon, amely szerint a per alaptalan, és továbbra is ezt az álláspontot fogják képviselni.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: képernyőfelvétel

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
attoca
2023. december 23. 06:17
Végül beigazolódott,amit a kép ábrázol...
you-brought-2-too-many
2023. december 22. 21:13
Na persze, szorongás, meg minden. Van rá 17x 15 ezer dollárom (illetve nincs, de ez mellékes most) h minden csajnál, akit meg akart húzni lökte a dumát h : - hé, figyelj csak cica baba, azt tudtad h én vagyok a nevermind album borítóján... , tudod a Nirvana... , Kurt Cobain, na megvan?! - Komolyan?! Ezt el se hiszem. Az a kisbaba?! Wow. Nagyon édi. Hihihi. Imádom a kis kukacát. Hihihi. - s ha mégha látnád h mekkorát nőtt azóta. Beájulnál. - wow. Ez írtó izgin hangzik. - Na idd ki a poharat, s húzzunk innen. Otthon folytatjuk. A fene a félrement életébe :)
Obsitos Technikus
2023. december 22. 18:20
Egyszerű a megoldás, gyorsan lövesse magát fejbe, és beszéljék meg egymás közt Kurttal.
Jajdejónekünk
2023. december 22. 16:01
Mivel babákkal nem lehet a beleegyezésükről beszélni, vagy minden babás kép használata oké, vagy egyiké sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!