Földre köpni tilos

2016. október 12. 14:39

A sajtószabadság nem elvont eszme. Védelme kiterjed a lakáj-drámaíróra is. Rosszkor és rosszul idézte TGM Illyést.

2016. október 12. 14:39
Ungvári Tamás
hvg.hu

A sajtószabadságról kerekedett vitában, a Népszabadság felszámolásáról és annak újságíróiról Tamás Gáspár Miklós megvetően nyilatkozott.  A napokban elbocsátott hírlapírók, az ő tükrében, nem voltak a nap lovagjai – ahogyan Bródy Sándor a szakma legjobbjait nevezte. A feladatukat félreértelmezték, vagy nem teljesítették. »Ahogy bátrabban fogalmazó időkben (haha, az Imrédy-kormány idején) mondta Illyés Gyula: leköpöm őket, mielőtt meghalok értük”«.

Illyés ezt így sohasem mondta. S amit mondott, azt se kellett volna. Ő is kiállt a sajtószabadság mellett, amidőn ezt írta: »Harcba tehát úgy indulok, hogy igyekszem megbocsátani védencemnek, szemet hunyok neki, rá se nézek, nehogy leköpjem, mielőtt meghalok érte.« (Nyugat, 1938.5. »Naplójegyzetek«, február-április. Kötetben: Magyarok, Nyugat, 1932.277.

Nagy különbség. Tamás Gáspár Miklós saját használatra átfogalmazott Illyés szövegében a költő leköpi azokat, akiket véd. Ám Illyés nem köpi le őket. »Nehogy leköpjem…« – ez lényegbe vágó különbség.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2016. október 13. 08:33
TGM-et már le sem köpik, csak szeretné.
atila68
2016. október 13. 06:16
Gáspár arra büszke, hogy ő már 28 éve tüntet. Egyszerűen nem szempont.
panyigai péter
2016. október 13. 00:29
Nem nagy különbség köpni vagy a köpést visszatartani, mert normális embernek köpni eszébe sem jut: a megbecsülés hiányán nincs mit kifejezni, mert maga a semmi; dühöt kifejezni lehet értelmes, de a tehetetlen dühöt biztosan nem. Érdekes és fontos Illyésnél, hogy nem is akart úriember lenni.
Kanóc
2016. október 12. 17:46
Aztán mikor mondja ki végre őszintén valamely médiamunkás rebe ott baloldalon, hogy a Népszabadság egy nívótlan, minősíthetetlenül szar lap volt és már rég el kellett volna tűnnie a süllyesztőben? Na mert az tudható bennfentes körökben is, hogy ez a vélekedés erről a "patinás sajtótermékről".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!