Memento Mori – „haláli bulit” csapott Budapesten a Depeche Mode

2023. július 29. 10:19

A Puskás Aréna igazi „fekete ünnepségnek” adott otthon július 28-án este, ahol jól megfért egymást mellett az örökzöld Enjoy The Silence és a friss Ghost Again is a Depeche Mode kínálatában.

2023. július 29. 10:19
Krupincza Mariann
Krupincza Mariann

A rajongók már tavaly bevéshették a naptárjukba, hogy 2023 júliusának végén, öt év után ismét Budapesten lép fel a több mint 40 éves fennállásnak örvendő kultikus eletropop banda, a Depeche Mode.

Az időközben trióból duóra fogyatkozott formáció – a billentyűs, Andy Fletcher tavaly májusban hunyt el – a Memento Mori-turné keretén belül érkezett hazánkba. Az új lemezről – amely egyben a turné címadója is – korábban már beszámoltunk a Mandineren. Összeállításunkban akkor arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Fletcher halála minden tragikussága ellenére ihletforrást jelentett Gahannek és Gore-nak. A zenészek túl a hatodik X-en, társuk, saját maguk és környezetük mulandóságával szembesülve a halandóságra, a gyászra és (a DM-re mindig is jellemző) borongós hangulatra építkezve hozták tető alá a legújabb albumot, amelyet 

több kritikus is az egyik legkiforrottabb DM-lemezként emleget a megjelenése óta.

Kétórás zenei utazás az Arénában

A Memento Mori dalai sokak szerint egyfajta kivonatot adnak a zenekar fennállásának különböző korszakaiból, és mind dallamvilágukból, mind szövegeikből árad egyfajta melankolikus élettapasztalat. Épp emiatt is vártam kíváncsian a budapesti koncertet, amelynek közönségét már a Keleti pályaudvarnál sem lehetett eltéveszteni, hiszen szinte mindenki feketében igyekezett a helyszínre, ahol nem sokkal 19 óra után a berlini Hope nevű formáció igyekezett ráhangolni a közönséget Martin Gore és Dave Gahan kettősére. A korábban Mamsell Zazou-ként futó, sejtelmes elektronikus popzenét játszó zenekar az oslói koncertig lesz a DM előzenekara.

Aztán este fél kilenckor egyszercsak a két óriás kivetítőn kirajzolódott két óriási „M” betű, és kezdetét vette a mintegy kétórás zenei utazás. Már a nyitó, hamisítatlan Mode-os passzusok is – az új album első dala, a My Cosmos Is Mine – magával ragadták a jelenlévőket. Belerántották abba a milliőbe, ami egyre csak vitte magával a több tízezres tömeget az est hátralévő részében. Gahanék ráadásul úgy szerkesztették meg a dalok listáját, hogy 

már-már puzzle-ként álltak össze a régi és az új kedvencek a koncert végére, 

és alkottak egy nagy közös képet, amely a banda életműveként is felfogható.

Bevallom, leginkább arra voltam kíváncsi, hogy az olyan örökzöldek, mint a Walking In My Shoes vagy a Never Let Me Down Again miként fognak szólni. Természetesen nem csalódtam, Gahan és Gore hozta a formáját, és ezek között igazi „ínyencségek” voltak az új Memento Mori-s szerzemények, mint a Ghost Again vagy a My Perfect Stranger. Az utóbbi dalokhoz forgatott feket-fehér videoklipek, amelyek a felvételek alatt a színpadon és a kivetítőkön is megjelentek, még inkább hozzájárultak ahhoz, hogy a közönség benne maradjon a flowban.

Mint „elsőbálozót”, aki korábban csak egy-egy koncertfelvételt csípett el a legnagyobb videómegosztó portálon, érdekelt, hogy Gahan mekkora showt varázsol a színpadra. Csalódnunk nem kellett, az angol művész túl a hatvanon is belakja a teret és átadja magát a zenének. Bár be kell vallani, hogy a nők ezreit megvadító híres csípőmozgása már kezd kicsit berozsdásodni. De ettől függetlenül a koreográfia, a kellemes orgánum, a sejtelmes hangzásvilág és az alternatív, földalatti klubok világát idéző környezet már-már erotikus légkört teremtettek egy-egy előadása során.

A Depeche Mode fennállásának 43 éve alatt világszerte több mint 100 millió lemezt és 35 millió koncertjegyet adott el. Sikerük évtizedek óta töretlen, rajongóik között akadnak tinédzserek és lassan nagyszülő korba lépők is. A zenekar idén márciusban indult el minden eddiginél nagyobb turnéjára, melynek során érintették többek között a párizsi Stade de France.t, a berlini Olimpiai Stadiont, a milánói San Siro Stadiont és a londoni Twickenham Stadiont is. Magyarországon legelőször 1985-ben léptek fel a fővárosi Volán-pályán. Legutóbb öt éve a soproni VOLT-fesztivál közönsége előtt játszottak.

Fletcher hiánya szinte mindvégig érezhető volt

Míg Gahan a felfokozott hangulatért felelt, addig társa, Gore a műsor alatt vagy két szám erejéig hozta a tőle megszokott balladai hangulatot. A Strange Love mellett felcsendült a Question of Lust is, amely jócskán megidézte a szintipop időket. Természetesen megemlékeztek a tavaly elhunyt, egykori oszlopos tagjukról, Andy Fletcherről is, 

akinek hiánya szinte mindvégig érezhető volt a színpadon.

Talán sokakban fel is vetődött a show után a kérdés, hogy vajon meddig mehet még a Memento Mori-turné után a Depeche Andy nélkül.

Mint várni lehetett, akkor szabadultak el igazán az indulatok, mikor felcsendült az Enjoy The Silence. Azt a hangorkánt nehéz felejteni, mikor több tízezer ember énekli egyszerre az ismerős sorokat. Az este koronája a búcsúdal, a Personal Jesus volt, amely jóformán „felrobbantotta” az Arénát.

A koncert végére értettem csak meg igazán, hogy miért is van idehaza, illetve a kelet-európai országokban akkora rajongótábora a zenekarnak, és miért is él még mindig élénken az erre a stílusra épülő szubkultúra, amely magába foglal kamaszt és „örökifjút” egyaránt. A Depeche Mode dalai magukban hordozzák azt az életérzést, amely uralkodó volt/lehetett a nyolcvanas évek változó világban, de jelen van a ma emberének életében is. A borongós dallamok és a tartalmas szövegek arra emlékeztetnek, hogy bár sokszor közel sem tökéletesek a mindennapjaink, jelen kell lennünk teljes valónkkal, és nem szabad szégyellnünk az érzéseinket, esendőségünket. 

Hiszen ettől leszünk emberek igazán, még ha divatok és trendek jönnek-mennek is körülöttünk.

Jövőre újráznak

Ha valaki netán lemaradt a mostani buliról, egy percig se búsuljon. Pár héttel ezelőtt ugyanis kiderült, hogy a Depeche Mode 2024-ben is folytatja a turnét, amelyben számos új, európai koncertdátum is bekerült, többek között Budapest is. Így legközelebb 2024. március 26-án láthatjuk az MVM Dome színpadán Martin Gore-t és Dave Gahant. Addig pedig marad a régi kedvencek és a „halálra emlékeztető” új szerzemények rendszeres „fogyasztása”.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Depeche Mode Facebook-oldala

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2023. július 29. 18:16
"Akitlosz B_kanya 2023. július 29. 15:07 Többen nem voltak ott ezen a koncerten, mint ahányan igen. " :DDDDD A balf444sz választási matek :DDDD
zavulon
2023. július 29. 15:11
Megélhetési válság, na!
Akitlosz
2023. július 29. 15:05
"a közönség benne maradjon a flowban." Miben? Hát nem Arénában voltak?
NorthernOutlaw
2023. július 29. 14:24
Én ott voltam tegnap és soha nem fogom elfelejteni! Azt hittem nem történhet meg ilyen, de ahogy beindult az első ütem majdnem elsírtam magam attól a erőtől, amit éreztem. 48 vagyok és 20 éve egy könnycseppet sem ejtettem semmiért, de ezt kurva nehéz volt benttartani. Mondjunk én tényleg fanatikus rajongó voltam fiatalon. Szerintem Andy is ott volt velünk. Remélem jövő márciusban újra találkozunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!