Rohamtempóban épül ki az 5G Magyarországon

2021. március 24. 14:36

A folyamatos fejlesztésekkel az év végéig országosan több száz bázisállomáson lesz elérhető a Telenor kereskedelmi 5G szolgáltatása, az elsők között áprilistól Budapest egyes területein, majd a nyárra a Balaton környékén lesz élvezhető az új technológia – mondta Peter Gazik, a Telenor Magyarország vezérigazgatója online sajtótájékoztatón szerdán.

2021. március 24. 14:36
null

Hozzátette: jelenleg Győr és Törökbálint egy részén már elérhető a vállalat Hipernet 5G szolgáltatása. Az idén az 5G mellett nagy hangsúlyt kap a digitális termékek fejlesztése, ami a mobil-pénzügyi szolgáltatásokat, IoT-megoldásokat, illetve az ígéretes startupokkal a közös, ügyfelek számára értékteremtő szolgáltatások bevezetését jelenti. Szintén a 2021-es tervek között szerepel az eSIM bevezetése a Telenornál – közölte.

A tavalyi kihívásokkal teli év volt a Telenor számára,

a járványhelyzetben a telekommunikáció szerepe alapvetően felértékelődött

– mondta a vezérigazgató.

Kitért arra is, hogy  a 2021 elején lebonyolított frekvenciaaukción a vállalat sikeresen licitált a 900-as és 1800-as frekvenciatartományban is, 15 évre meghosszabbítva ezen sávokban a rendelkezésre álló frekvencia-licenszeket, amelyért 56,854 milliárd forintot fizetett. A Telenor a 2020-as NMHH frekvenciaaukción 35,6 milliárd forintért szerzett az 5G bevezetéséhez szükséges frekvenciát a 700 és 3600 MHz-es tartományokban, ez utóbbiban Magyarországon a legnagyobb egybefüggő frekvenciasávot, 140 MHz-et szerezve.

Rámutatott: a 2020-as és 2021-es aukciókon a vállalat megfelelő mennyiségű frekvenciához jutott ahhoz, hogy a magyarországi jelenlétét hosszú évekre magas minőségű, innovatív szolgáltatásokkal biztosítsa.

Tavaly belföldön a megszokott éves növekedési trendeknél jelentősebb hálózati forgalomnövekedést ért el a társaság, az előző évhez képest

 A mobilnet-forgalom éves szinten átlagosan mintegy 30 százalékkal nőtt, ami meghaladja az évről-évre megfigyelhető forgalomnövekedési trendet. A lebeszélt perceket vizsgálva éves szinten átlagosan 10 százalékos növekedést mértek, amit elsősorban nem a hívások darabszámának, hanem a hívások hosszának növekedése eredményezett. A külföldi utazások elmaradása miatt a roamingforgalom trend szerint várt növekedése azonban elmaradt.

A mobilfizetési szolgáltatások forgalmában kimutatható volt a díjmentes parkolás hatása, alacsonyabb forgalmat okozott a mobilszámlával fedezett parkolások terén, amelyet a mobil lottó növekvő forgalma kis mértékben kompenzált a 2020-as évben.

A veszélyhelyzeti korlátozások eredményeként területileg megváltoztak az ügyfelek mobilhasználati igényei, aminek kiszolgálására az év első felében több mint 200 helyszínen hajtott végre tervezetten felüli hálózati finom-hangolásokat a Telenor – sorolta a vezérigazgató. Jelentős lépéseket tettek az értékesítés online felületekre terelése irányába. Az első lezárásokat követően 40 százalékkal nőtt az online önkiszolgáló alkalmazás használata, és éves szinten is 30 százalék fölötti volt a növekedés – mondta.

A Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország 1994. március 27-én Magyarországon elsőként indított kereskedelmi GSM-szolgáltatást. A jelenleg 75 százalékban a cseh PPF Csoport, és 25 százalékban az Antenna Hungária tulajdonában álló cég a magyarországi piac egyik vezető mobiltávközlési vállalata.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. március 24. 21:11
Az 5G egy túltolt hülyeség, nincs rá igény, semmi megtérülés. Akinek kell, oldja meg magának, a saját területén, ipari parkján, gyártelepén belül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!