Bevallották az ukránok, így vágnának vissza az oroszoknak

2024. február 25. 13:59

Kiderült, hogy Ukrajna az idén „a lőszergyártás jelentős mértékű növelését” is tervezi.

2024. február 25. 13:59

Ukrajna a tavalyi év során megháromszorozta fegyvergyártását, és jelenleg 500 vállalat dolgozik az ország védelmi szektorában – közölte Olekszandr Kamisin Ukrajna stratégiai iparágainak minisztere egy vasárnapi televíziós közvetítés során.

A miniszter azt is elmondta, hogy ez a szám 100 állami és 400 magánvállalatot foglal magába, majd hozzátette, hogy

Ukrajna az idén „a lőszergyártás jelentős mértékű növelését” is tervezi.

Felszólat a rendezvényen Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter is, aki szerint egyetlen fegyver sem lépte át Ukrajna határát az Európai Unió irányába a háború két évvel ezelőtti kezdete óta.

Eközben Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a tévében közvetített konferencián arról beszélt, hogy az ígért nyugati fegyverek fele késve érkezik az országba. Az ország digitális fejlesztési minisztere,

Mihajlo Fedorov szerint a harctéren az orosz erők ellen használt drónok 90 százalékát Ukrajnában gyártották.

Mindeközben Litvániában bejelentették, hogy állampolgárok, vállalatok és szervezetek mintegy 8,3 millió eurót (mintegy 3,2 milliárd forint) gyűjtöttek össze egy négyhetes adománygyűjtő kampány során, hogy védőfelszereléseket vásároljanak ukrán katonáknak. A pénzből 1115 olyan személyes védelmi készletet vásárolnak, amelyben éjjellátó berendezés, lézerirányzék és drónellenes védekező rendszer is található. A gyűjtést a litván közrádió és helyi hírességek kezdeményezték.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: VIACHESLAV RATYNSKYI / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajajakab11
2024. február 27. 17:55
MINDEN moszkovitának INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! KGB RAJONGÓKNAK BAJKÁL-TÚRA ÖRÖKLAKÁSSAL! csak a FÉLkegyelműek válaszoljanak!!
zsocc44
2024. február 25. 18:45
Minden világos! Csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul: akkor mija náthás lófiléért követelőznek további fegyver és pénz adományokért? Ha ennyire keményen felfuttatták a fegyver gyártást, miért a nyugattól várják? Ez csak a szokásos ukrán népmesei elemekkel megtűzdelt kéregetés!
tapir32
2024. február 25. 18:37
ROBERT FICO: „AZ UKRÁN NEONÁCIK TOMBOLÁSÁVAL KEZDŐDÖTT” A HÁBORÚ
I feel the earth move under my feet
2024. február 25. 17:05
Jobb, ha elkezdenek drukkolni Putyinnak, hogy sikerüljön elfoglalnia egész Ukrajnát.. mert ha megmarad az amerikai befolyás/hatalom, akkor az ottmaradottakból lehet, hogy a használható szerveket is kiszedik, hiszen valamivel fizetni kell a "befektetések" megtérülését.. Mert amennyi pénzt a Nyugat eddig már beletolt ebbe az elcseszett háborúba az oroszok ellen, azt ha egy mód adódik, hát az utolsó dollárigki fogják facsarni Ukrajna torzójából..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!